Új Évad, Új meglepetések a Drága Örökösök 4. Évadában

A Harmadik Évad végén kiderült néhány dolog.
A 2. Évadban már az kiderült hogy az ügyvédnő vagyis Marosi, Kálmán őzvegye (de Tibi és Mónika kideritette a harmadik évadban hogy igen is él) vagyis nem az őzvegye mivel Kálmán él. Na de a 3. Évad már a második évad évadzárójában már pár jelenetet a 3. Évadból.

Az első évad legelején Tibi, Mónika, Kristóf apja, Tomika és Kata nagyapja Kálmán "meghall" ebből kiindulva a második évadig Tibi teóriái, összeeskűvései azt mondja hogy nincs is pénz. A második évad végén az ügyvédnő mutatott egy videót a bizonylathoz tartozó szoborhoz, Tibi összerakta a képet ami azt jelenti hogy a család gazdag. A Harmadik évad egy nappal a második évad után indul ki, Tibi szerint a szobor, szobrok csak a kezdet a vagyonnak. Szóba kerül Goran is, a család ellensége. Az Első évadban még mindenki gyülölte Szappanosékat, de ezt követően már kevésbé utálták őket. 

A 2. Évadban: Attila visszatérése és Szláven volt felesége Olga feltűnése csak olaj volt a tűzre. Míg Szláven napokig várt Olgára, hát hol máshol mint a Szerb határhoz közeli Szegeden, addig Olga "betelepedik" vagyis megérkezik Ökörapátiba. Marosi pár napra beköltözik Szappanosékhoz, felbérel egy építő brigádot akiknek Jenő (akiről mint a késöbbiekben kiderül hogy Goran) a főnökük és az udvarlás Vali iránt, Tibi-t csak felidegesíti és ezek után nem is akart a házban aludni. Az épitkezést követően Tibi megszivatta a munkásokat hogy nem engedte őket a wc közeléve. Az építkezés után az ügyvédnő levelet küld a családnak a beköltözéséről, Tibi rajta akarta kapni Jenő-t hogy Vali közelébe férközön ezért csapdát állított, de a saját csapdájába eset ezután megint az udvaron aludt. Egyik naprol a másikra a brigád elmegy ezután Tibi boldog lesz hogy már nem zavarja őt (ahogy Tibi mondja) "munkás parasztok". Napokkal az érkezés előtt Marosi csomagot küldőtt a családnak amiben a holmiai vannak, ezt követően a "Tibi-bomba" elszabadult és ezzel a putpurit bombának véli és ezzel Tibi leírta magát. Marosi érkezese Tibi-t a padlóra küldi. Az nap a kocsmában egy denevér zavarja meg Anikó-t riasztja Sándor-t hogy kapja el, Vali megkéri hogy este eressze be a házukba, ezek után Marosi-t nem sikerül elkergetni, már csak azért nem mert Tibiéket kiszóritja a szobájukból. Másnap reggel egy kakassal akarták elkergetni, Marosi próbál beílleszkedni a falusiaknak ez feltünik, Tomika elviszi egy piknikre az nap este Marosi visszatér a házban, de Tibi és Vali a tévében "A saját sorozatukat nézik." Ezekután Marosi próbálja lekenyerezni a családot főleg Tibi-t, ezekután Tibi meg kedveli. Késöbb már elhült az utálat ezután marosi azt mondja hogy ő nem fog utánuk takaritani, és Tibi egója újra elszabadul. Pár nappal késöbb megszabadulnak Marosi-tól. Az Évad végén Attila szövetkezik Zukaival és Mahicsal hogy a faluban Szappanosék háza mögötti telket eladja nekik, ezekután egy batárnagy parabola antennát raknak a felkeritésezett telekbe. Marosi és (Nándi riválisa) Benedek alezredes be avatja a családot egy titokba, ezek után kiderül hogy mégis van örökség.

A 3. Évadban: Másnap miután kiderül az igazság Mónika betőr a saját házába, és ellop egy borotvát, ezután elindul Budapestre a DNS Laborba. Az évadsorán Olga szövetkezik Attilával hogy segít neki megszabadulni Subictól, cserébe állampolgárságít kap. Stefinek elfogy a pénze

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ninjago 16 Birodalma

Transformers Cyberverse: Az 1.Évad

Ninjago 11. Évad